Minden korszaknak megvoltak a maga dívái, sejtelmes, elérhetetlen nőideáljai, akiknek a cipősarkából ittak a férfiak, majd a vágy be nem teljesülése esetén hidakról ugráltak a mélybe. Bulvárosított mindennapjainkban persze a „díva” szó is elvesztette igazi tartalmát: ma már bárkiből lehet díva, elég hozzá egy nézhetetlen reggeli beszélgetős műsor, minimális ének- és/vagy korcsolyatudás. Péterfy Bori, az Amorf Ördögök ex-frontlánya a legjobbkor tért vissza közénk: igazán nagy szükségünk volt már egy igazán vagány csajra, aki nem férfimagazinokban vetkőzik, hanem alternatív színházakban - micsoda különbség!
Bár sokak számára Bori a semmiből robbant be az élvonalba, kevés művész érlelte és csiszolgatta ennyire a figuráját, mint ő. Márpedig ő a legpedigrésebb műhelyekben töltötte „tanulóéveit”: előbb a Szkéné, majd a Krétakör társulatokban, ezzel párhuzamosan a koncerttermekben pedig az Amorf Ördögök barkács-zenekarban. És bár az Amorf sosem tudott kilépni a „nagy ígéret” kategóriából, egy zseniális húzással sikerült beváltani mindezen ígéreteket - poszthumusz. Az Amorf ugyanis 2007-ben feloszlott, ezzel párhuzamosan azonban a csapat kreatív magja - Tövisházi Ambrus zeneszerző, Tariska Szabolcs szövegíró, valamint Bori - Lovasi Andrással kiegészülve (aki itt szövegíróként, vendégénekesként és lemezkiadóként (!) érintett) tető alá hozták az első szólólemez méregerős anyagát. És hogy mitől ilyen jó ez a lemez? Az Amorf álmodozós, nosztalgiázós világához képest jóval dinamikusabb (már-már rockosabb), kevésbé esetlen, viszont ugyanolyan barátságos és fülbemászó (nagy slágerek az élet kis dolgairól á la Tariska), ízig-vérig csajos, de a legkevésbé sem „nőcis”. És bizony rettenetesen betaláltak vele: érdekes módon az underground világ királynői trónja Bárdos-Deák Ági kontrollos időszaka óta betöltetlen volt - Németh Jucinak még voltak esélyei pár éve, de Bori bizony alaposan beelőzött-, most pedig itt állunk, talpig Bori-mániában, és nem is alaptalanul.
Beküldte zp
1 hónapja, 3 hete